András Ferencre emlékezünk

A közelmúltban elhunyt András Ferencre emlékezik a Magyar Mozi TV. Június 22-én és 23-án, azaz szombaton és vasárnap késő délutántól egészen éjjel 11 óráig a kiváló rendező leghíresebb filmjeit vetítjük. Mindkét nap egy-egy interjú vezeti fel a filmeket: szombaton A magyar mozi mesterei: András Ferenc című műsorunk látható, amelyet csupán néhány hónappal ezelőtt készítettünk, vasárnap pedig Bonta Zoltán 2018-as portréfilmje, a Rendező és holdvilág.
Szombaton vetítjük András Ferenc két filmtörténeti jelentőségű filmjét, a Veri az ördög a feleségét címűt és a Dögkeselyűt, vasárnap pedig az 1988-as Vadont és az ikonikus A nagy generációt.

Elhunyt András Ferenc filmrendező

Megrendülve értesültünk róla, hogy elhunyt András Ferenc filmrendező, több ikonikus magyar film alkotója.
Nemrég járt nálunk A magyar mozi mesterei című műsorunkban, ahol ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy nemcsak kiváló filmes szakember, de elbűvölő személyiség is. Sugárzott belőle az életszeretet. Mindenkit ismert, mindenkiről volt egy jó története, és mindenkiről csak jót mondott. Hosszan beszélt a terveiről is, amelyek most már soha nem valósulhatnak meg.
A Magyar Mozi TV rendszeresen műsorra tűzi András Ferenc műveit, köztük a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A nagy generáció és a Vadon című filmet. Júniusban mindegyik látható lesz a Magyar Mozi TV műsorán. Ugyancsak vetítjük Bonta Zoltán András Ferencről szóló portréfilmjét a Rendező és holdvilágot, és természetesen A magyar mozi mesterei: András Ferenc című interjúnkat – ez utóbbi megtekinthető az interneten is: https://magyarmozitv.hu/oldal.php?oldal=amagyarmozimesterei
Végül a főszerkesztő személyes megjegyzése: még a nyolcvanas évekből, az úgynevezett Filmgyárból ismertük egymást András Ferenccel. Amikor az interjú ügyében néhány hónapja felhívtam telefonon és bemutatkoztam, azt kérdezte: a régi Kertész Márta? Igen, az. A régi Kertész Márta most szomorúan búcsúzik tőled, Feri.

A magyar mozi mesterei

Március 28-án este véget ér A magyar mozi mesterei című interjúsorozatunk első évada. Ugyanebben az időben a teljes sorozat felkerül a honlapunkra, így mind a 29 epizód elérhetővé válik az interneten. Bárhol, bármikor.
www.magyarmozitv.hu

Balázsovits Lajosra emlékezik a Magyar Mozi TV

A közelmúltban elhunyt Balázsovits Lajosra, a Nemzet Színészére emlékezik a Magyar Mozi TV.
Augusztus 3-án csütörtökön délután negyed hattól egészen hajnali kettőig olyan filmeket, illetve tévéjátékokat vetítünk, amelyeknek Balázsovits Lajos játszotta a főszerepét.
A méla Tempefői nyitja a sort 17:15-kor – Csokonai Vitéz Mihály színjátékának tévéváltozatát Zsurzs Éva rendezte 1975-ben. A címszerepben: Balázsovits Lajos.
19:15-től Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című, 1970-ben készült filmjét vetítjük. A történet, amelynek Balázsovits Lajos az egyik főszerepét játssza, a fiatalok problémáit állítja a középpontba, sok korabeli zenével.
21 órakor kezdődik Fábri Zoltán 1981-es filmje, a megrendítően szép Requiem. Örkény István novellájának adaptációja a Rákosi-korszak áldozatainak állít emléket. Hannover Istvánt, akiért a halotti mise szól, Balázsovits Lajos alakítja.
22:55-től pedig az 1968-ban készült Fényes szelek című filmet vetítjük. Balázsovits Lajos itt dolgozott először Jancsó Miklóssal, aztán évtizedekre a mester filmjeinek egyik állandó szereplőjévé vált.
0:25-kor indul a Balázsovits Lajos-emléknap utolsó filmje, a Boldog születésnapot, Marilyn! amelyet Szörény Rezső rendezett 1980-ban, Esztergályos Cecíliával a címszerepben. Ezt a filmet másnap, azaz 4-én pénteken este 21 órakor megismételjük.
Több sajnos nem fért ebbe az emléknapba, de Sára Sándor Feldobott kő című filmje, amelyben Balázsovits Lajos élete első főszerepét alakította, augusztus 30-án szerdán 17:15-kor megtekinthető a Magyar Mozi TV-n.

2023-07-04

Karbantartás a DIGI-nél

A DIGI 2023. június 4-én 00:00-06:00 között tervezett műholdas szolgáltatást érintő hálózatfejlesztés és karbantartás időpontja este 23:30 és 02:30 órára módosult. A hálózatfejlesztés és karbantartás célja, hogy növelje ügyfelei televíziós szolgáltatásának minőségét. A munkálatok ideje alatt, a műholdas televíziós sugárzásban, szolgáltatáskiesés várható.
A hálózat-korszerűsítést követően a EUROSPORT 1 SD, EUROSPORT 2 SD, MOZI+, CBS REALITY, HBO3, M4 SPORT csatornák korábbi helyén a karbantartást követően előfordulhat, hogy elsötétült képernyőt láthat készülékén. TV-készüléke újrahangolása után a csatornák újra elérhetőek lesznek. A DIGI előfizetők kedvenc műsoraikat tovább élvezhetik, ha a set-top boxot a távirányító segítségével kikapcsolják, majd legalább tíz perc várakozási idő elteltével újraindítják. A modem visszakapcsolását követően a csatornák frissítése és kiosztása automatikusan megtörténik. Az új Magyar Mozi TV csatorna SD típusú modem esetén a „23”-as, HD modem használatakor a „30”-as csatornahelyen lesz elérhető. Ha a frissítéshez további segítségre lenne szüksége vagy a készülék újraindítása után a szolgáltatásban fennakadást tapasztal, kérjük keresse a DIGI munkatársait az ingyenesen hívható 1272-es ügyfélszolgálati telefonszámon. A hálózat modernizálásával kapcsolatos esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató ügyfelei megértését kéri.

2023-07-04

Már a Telekomnál is!

Mától Telekom TV és IPTV előfizetőink számára is elérhető a Magyar Mozi TV csatorna. Kínálatában kizárólag magyar gyártású műsorok szerepelnek: népszerű tévésorozatok, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációk és játékfilmek.
Keresd a csatornát HD minőségben a 32-es programhelyen!

www.telekom.hu/lakossagi/szolgaltatasok/televizio

2023-05-08

Ragályi Elemérre emlékezünk

A Magyar Mozi TV és a Nemzeti Filmintézet ezt a hónapot a közelmúltban elhunyt kiváló operatőr-rendező, Ragályi Elemér emlékének szenteli. Minden szombat este két olyan filmet vetítünk, amelyet ő fényképezett. Sorozatunk mind a nyolc filmjét más-más rendező jegyzi – válogatásunk célja az volt, hogy Ragályi operatőri stílusérzékét, alkalmazkodóképességét, sokszínűségét és kivételes képalkotói tehetségét minél teljesebben bemutathassuk nézőinknek.

A Ragályi-hónap filmjei:
Álmodó ifjúság (1974) - rendező: Rózsa János
Fotográfia (1971) - rendező: Zolnay Pál
Ripacsok (1982) - rendező: Sándor Pál
Túsztörténet (1988) - rendező: Gazdag Gyula
Vámmentes házasság (1980) - rendező: Zsombolyai János
Dögkeselyű (1982) - rendező: András Ferenc
Madárkák (1971) - rendező: Böszörményi Géza
Nincs kegyelem (2006) - rendező: Ragályi Elemér

Sorozatunk utolsó filmjét, a Nincs kegyelem címűt maga Ragályi Elemér rendezte. Főszereplője, a vajdasági Nagypál Gábor ezzel a filmmel lett ismert Magyarországon. Azóta sokat foglalkoztatott, neves színésszé vált, a 2023 óta pedig ő Magyar Mozi TV hangja.

A sorozathoz stúdióbeszélgetés is kapcsolódik majd, amelyet május 27-én 21 órakor tűzünk műsorra. Résztvevői Fazekas Eszter filmtörténész, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum munkatársa, Szabó Gábor operatőr, Nagypál Gábor színművész és Kertész Márta, a Magyar Mozi TV főszerkesztője.